A világ egy zsebkendő

Budapest kis falu, az én szakmámmal különösen az. Néha enyhén paranoid vagyok, mert sosem lehet tudni, melyik bokorból ugrik elő egy volt vagy jelenlegi diákom.

Most sem volt másképp. Színház után elmentünk J-vel a Könyvtár Klubba. Volt egy üres asztal a pulttal szemben, leültünk, és megvitattuk a világ dolgait, legalábbis azt a részét, amit a nők hajlamosak megvitatni éjfélkor egy gin-tonik fölött. Egy idő után feltűnt, hogy a szomszéd asztalnál ülők érdeklődve nézegetnek, naná, hogy az egyik lányt tanítottam.

Ezek után már meg sem lepett, amikor az éjszakai buszra is felszállt egy volt tanítvány, vidám társasággal, öltönyben. Pár megálló után leszállt, udvariasan elköszöntünk, mosoly, jó éjszakát. Előhalásztam az újságomat, közben valahol megszólalt egy mobil.
– Ne haragudj!
Felnéztem a cikkből, na vajon mi kéne, apró a buszjegyre, cigi, útbaigazítás? Fiatal srác, a fülén telefon.
– Ne haragudj, … azt mondja, te voltál a kedvenc tanárnője életében.

Az ilyen pillanatokban úgy érzem, semmiért nem adnám a munkámat. Ezúton is köszönöm.

Advertisements
This entry was posted in Uncategorized. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s