Kiemelkedően csodálatos napom volt

– elaludtam

– nem volt időm hajat mosni

– a citromfát azért lezuhanyoztam, mert a tavasz örömére megtelepedett rajta valami élősködő

– hamarabb kellett bemennem a munkahelyemre

– esett az eső

– elkéstem

– tegnap este tizenegy (amikor befejeztem a szakdolgozatolvasást) és a ma reggeli ébredésem között két újabb verzió szakdolgozatot kaptam, ebből az egyiket holnap (esetlegesen ma) vitték volna köttetni (mert robot vagyok, bzmeg)

– szakdolgozatot nem olvastam, ellenben a nem szakdolgozó hallgatóim rinyáltak, hogy mikor tudják meg végre a dolgozatuk eredményét (hát szakdolgozatleadás után, bzmeg)

– a munkanap végeztével, amikor épp azt fontolgattam, hogy lemondjam-e a vidám barátnős programot és hazamenjek-e bánatosan szakdolgozatot olvasni, kiderült, hogy szakestünk van, amin a főnököm is előad, tehát maradnom kellett (de legalább a szakest jó volt)

– hazafelé a buszon az ülés egyik oldalán korlát volt, a másikon egy nagydarab néger, aki a csípőmre támaszkodva elaludt, miközben én gerincferdülést kaptam

– arra értem haza, hogy a gépemet (amin rajta van az életem), egy különösen ocsmány vírus kerítette hatalmába

– előbb gondosan idegrohamot kaptam, majd fél tízkor felhívtam az exemet, hogy neki se legyen jó mert ő programozó, és nem volt jobb ötletem

Most itt ülök felbaszott aggyal, két vadiúj vírusirtóval és egy négyszer átszkennelt géppel, tudom, milyen intim látványt nyújt a vindózom csökkentett üzemmódban, szakdolgozatot ma már nem olvasok, ahogy elnézem, és azt hiszem, szeretnék valakit megharapni.

(És mivel felvet a pénz meg az idő, még a héten elmegyek, és veszek egy hordozható vinyót, hogy rámentsem az életem.)

Advertisements
This entry was posted in Uncategorized. Bookmark the permalink.

11 Responses to Kiemelkedően csodálatos napom volt

  1. teriszony says:

    ó… Egy ilyen napon sikerült szétvernem a billentyűzetemet és elveszejtenem a ctrl-gombot 🙂

  2. hosszu says:

    Bocs, de most nagyon röhögök 🙂 Szándékosan vagy véletlenül? :))

  3. Laura says:

    Lehet, hogy ilyen esetekre van belőle kettő? 😀

  4. Nini, tényleg van még egy jobboldalon is. Hogy én ezt nem vettem eddig észre, azt hiszem szerencsém van. Remélem a vírus nem jött át ide is. Mi az Ő neve?

  5. hosszu says:

    :))
    Tied az ezeregyedik komment 🙂 (én voltam az ezredik, elbénáztam) Ennek örömére legközelebb vendégem vagy egy sörre (szabadon behelyettesíthető) (az ötletet Postmodernystkától loptam)

  6. hosszu says:

    Mármint Vasziliszáé a sör, de Csipikenyuszi, te is kaphatsz egyet-kettőt, ha végre meglátogatsz (mondjuk Bécsben? :))
    A vírus Security Tool névre hallgat, és vírusirtónak álcázza magát (ex szerint biztos én telepítettem fel, jellemző, hogy hülyének néz)

  7. Laura says:

    wow, köszönöm 😀

  8. Hát, lassan közeledik az ideje, de inkább szavazok melanzs kávéra meg sült kolbászra a Swedenplatzon.

  9. fu a melanzs meg a kolbász együtt izgalmas kombinációnak tűnik.

    a napodhoz meg részvétem, ilyenkor kell meginni valami töményet, vagy legalább enni egy mirelit pizzát valami gügye film előtt. esetleg korán lefeküdni.

    ja és örülök, hogy bejött a komment ötlet 🙂

  10. húha, én tényleg leírtam azt, hogy melanzs mélange helyett?? iszom is valami élénkítőt 🙂

  11. Bocs ha én nem írtam le jól, de újonc létemre azt tapasztaltam, hogy a legtöbb idegen szót úgy írják le a régebbi tagok ahogy az hallatszik( itt újból nem akarok idegen szót használni), na majd rájövök én is mit kell magyarosan leírni és mit eredetiben. Esetleg ha kaphatnék némi útbaigazítást, megköszönném.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s