Esőisten nyaral 2

Hétfőre aztán megjavították az erkélyajtónk kilincsét is, azt ugyanis az előző vendég letörte, és a szerelő nem volt hajlandó hétvégén kijönni. A hőmérsékletre való tekintettel addig is eltorlaszoltuk egy székkel, de annyi rés persze maradt, hogy halljuk, ahogy a szél süvölt és vuvuvúzik odakint, a fák nyögve hajladoztak, a háttérben fekete felhők rohantak az égen, majd nagy csattanással landolt az erkélyen a szomszéd kólásdoboza. Ráadásul jóanyám, aki megfázással küzdött, és nincs hozzászokva a többfogásos vacsorákhoz, megindítóan nyöszörgött álmában, tisztára egy B-kategóriás horrorfilm díszletei között éreztem magam.

Ugyanakkor rájöttünk, hogy szerencsénk van az idővel, mert a szaunát és a szabadtéri fűtött jacuzzit jellemzően nem 35 fokban értékeli igazán az ember, hanem amikor szél cibálja a fákat és novemberi jellegű aprószemű eső potyog közben a fejére. Szauna-jacuzzi körökből pedig akármennyit lehet nyomni egymás után, egyszerűen megunhatatlan, főleg, hogy gyakorlatilag egyedül voltunk, más nem merészkedett le rajtunk kívül.

A séta a vacsoráig persze már más kérdés, ha az ember legmelegebb ruhadarabja egy kötött kardigán, amin vidáman átfütyül a szél. Miután egy darabig mereven néztük jóanyám kék napozókalapját, de nem volt hajlandó kabáttá változni, úgy döntöttünk, hogy kreatívan hasznosítjuk lenge nyári ruhatárunkat. Jóanyám fejébe nyomta a kalapot (meggyőztem, hogy a polár fejpántot vegye le alóla, mert az már túlzás, de kép azért készült előtte), és nyakába kötött egy színben hozzáillő blúzt, én pedig egy ugyancsak színben passzoló szoknyát kanyarintottam a nyakam köré. Így felvértezve vágtunk neki az útnak, és szerintem csak mérsékelten látszottunk hibbantnak, bár visszafelé csak az ajtón kívül mertem nyakamba tekerni a szoknyát, mert azért eléggé szoknyaformája volt.

“Bezzeg ezek a németek milyen praktikusak,” jegyezte meg jóanyám, “mindenkin van kabát.” Majd azt is megállapította, hogy tulajdonképpen mindegy, mikor rendezték volna Arawnék az esküvőt, mindenképp ilyen idő lett volna. “Ez egy kihűlőfélben lévő vidék.”

Ebből okulva másnap praktikusan bevásárolt, hát, nem mindennap vesz az ember egy lendülettel dzsekit és úszógumit (én melltartókat vettem, szerintem enyhe fixációm kezd kialakulni). Merthogy példás bátorsággal úgy döntöttünk, hogy bemerészkedünk a tóba. Pontosabban jóanyám volt példásan bátor, én elégedett voltam az addigi helyzettel, de szerinte az, hogy van ott egy tó, és mi is ott vagyunk, pont elég indok arra, hogy nevezett tóba belemenjünk. “Meleg is, büdös is,” jellemezte a tavat előző este a pincér, amiből a büdös kétségtelenül igaz volt. Nekem viszont előítéleteim vannak, én is termálvizes város(ok)ban nőttem föl, és a meleg vizet valahogy úgy képzelem, hogy hópelyhek olvadoznak a szakállamban, miközben vidáman lubickolok, és néha kiülök a hóra, hogy lehűtsem magam. Ez nem ilyen volt. Úgy bokáig jutottam, mire csapatunk bátrabbik fele már becsobbant, a viharos szél persze belekapaszkodott az úszógumiba, és vitte, amerre akarta, én pedig, mint szívtelen gyermek, közöltem, hogy ha besodródik a tó közepére, arra ne számítson, hogy utánamegyek és kihúzom. Végül a szél ráfújta egy vízibiciklire, amiben meg tudott fogózni, így erre nem volt szükség. Maradt a (sokkal büdösebb) beltéri rész, de ebben sem volt sok örömöm, mert úszógumi híján valami úszásfélét kellett volna produkálnom, hogy fennmaradjak, de egy tempóval két éltes korú hölgyet rúgtam háromfelé, ezért erről is letettem.

Aztán gépek lázadása is volt, mikor jóanyám megpróbált relaxáló zenét varázsolni a telefonján a délutáni dögledezésemhez, de a telefon megmakacsolta magát, és leragadt egy bizonyos előadónál, ahonnan többszöri próbálkozásra sem volt hajlandó továbblépni. Rövid pankráció következett, melynek keretében jóanyám különböző gombokat nyomogatott egyre erőteljesebben, keresetlen szavakkal illette a telefont, megpróbálta kikapcsolni, végül még az aksit is kivette, de a telefon terminátori konoksággal tovább üvöltötte, hogy elnézem neked, mert engem szereeetsz…

Meg flörtöltünk a pincérekkel, a pincérek ebből a szempontból roppant megbízhatóak, és sokkal jobb a modoruk, mint mondjuk az építőmunkásoké. A búcsúesténk viszont rövidre sikerült, mert fáradtak voltunk (az üdülés nagyon kimerítő tevékenység, még kellett volna egy nap, amikor csak alszunk, időnként megmasszíroznak, és ágyba kapjuk a kaját). Jóanyám megpróbált énekelni, de addig jutott, hogy hosszú a jegenyefa, itt megállt, mert éreztük, hogy ez így szemantikailag nem a legjobb, de csak nehezen sikerült rekonstruálni, hogy mi hosszú, inkább elmentünk aludni.

Ma persze kék égre és ragyogó napsütésre ébredtünk (senki nem lepődött meg), Pesten meg már fulladoztunk a hirtelen hőségtől. Most pedig megint itt ülök a gép előtt, dolgozom (mindjárt), holnap vizsga, same old, same old.

Advertisements
This entry was posted in Uncategorized. Bookmark the permalink.

9 Responses to Esőisten nyaral 2

  1. csipkepitty says:

    Á, szerintem veletek nem is történt soha olyan, hogy “elmentünknyaralni, jóvót, osztennyi”.

  2. És akkor hol lenne az élvezet? Egy olyan nyaralást 5 perc alatt elfelejt az ember de amikor ilyen keservesen megkűzd az elemekkel, maradandó és nagyon kedves emlékek keletkeznek. Úgy hiszem Arawn lagzija is emlékezetesebb marad és ez a nyaralás is nagyon vicces emlék lesz pár év múlva. Én már most agyonröhögtem magam.

  3. hosszu says:

    Csipke: de, hát elmentünk nyaralni, jó is vót, csak gondoltam, kifejtem bővebben is 🙂

  4. csipkepitty says:

    Főként az “osztannyi”-t szerettem volna hangsúlyozni, hogy ilyen veletek nem fordul elő. A ti nyaralásaitokban/utazásaitokban mindig is volt valami bizarr, különleges elem. 😉 (Ha más nem, az összecserélt útlevelek, vagy a birka, aki kardigánokat kóstolgatott, vagy amikor valaki leesett az emeletről. Érted.)

  5. Naigen, mint nekem most a személyim meg a fogam. Hiába, úgy látszik ez is genetikai probléma 😀

  6. hosszu says:

    Csipke: Naigen, “osztannyi”-ban tényleg nem vagyunk jók 🙂 Amikor veled utaztam, az is elég izgi/bizarr volt 😉

  7. hosszu says:

    Csipikenyuszi: Valószínűleg tényleg az, ha jobban utánagondolok 🙂

  8. csipkepitty says:

    Hosszu, egyszer ha majd lesz annyi közös időnk rá, beszinkronblogoljuk azt az utazást. 😉

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s