Poszt sok naturalista részlettel és némi bocsánatkéréssel

Az van, hogy én érzelmi alapon hányok. Felhőtlenül boldog ifjúkoromban ez még nem így volt, akkoriban akkor hánytam, ha túl sokat ittam. A jelenlegi helyzet akkor alakult ki, amikor véget ért életem eddig leghosszabb kapcsolata, amikor is megittam az Ember ajándékba kapott üveg Chiantiját, majd módszeresen kiokádtam magamból nyolc év minden keserűségét. Ez azóta is így működik, ha érzelmi válságban vagyok, hányok, amúgy meg józan életet élek, vagy csak annyit iszom, amennyi még jó nekem, vagy ha mégsem, hát egész jól menedzselem a következményeket.

A szikár tények nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy úgy két éve nem hánytam. Egészen a mai estéig. És most annyira örülök, hogy nincs pasim, mert épp elég trauma nekem a Mások Élete, és ennél még közelebbről érintő problémákat már végképp nem lenne energiám feldolgozni.

Nagyon szeretnék boldog embereket látni magam körül. Ha boldog emberek vagytok, légyszi, hívjatok, írjatok emailt vagy sms-t, nagy szükségem van rá, és nagyon fogok örülni neki.

Ti pedig, akik ezt olvassátok, és épp nem vagytok boldogok, ne értsétek ezt félre. Szeretlek benneteket, itt vagyok, és mindig ott leszek, amikor kellek. Csak annyival jobb lenne biztonságban tudni benneteket. Én már ennyi boldogsággal is beérném.

Advertisements
This entry was posted in Uncategorized. Bookmark the permalink.

20 Responses to Poszt sok naturalista részlettel és némi bocsánatkéréssel

  1. csipkepitty says:

    Én boldog ember vagyok, most éppen. Gyönyörű alja van az égnek, most kel fel a nap, és tegnap megjött a csomag a csodálatos babacipőkkel, amiket Kicsi Csőrikének rendeltem, sőt, még kis matricás csomagot is adtak hozzá, és mosolykákkal írták rá a borítékra, hogy milyen jó, hogy megint rendeltem tőlük.
    Felhívni csak azért nem hívlak és smst csak azért nem írok, mert hat óra van, és nem szeretnék egyelőre hirtelen felindulásból boldog halott lenni, de veled vagyok, bármi is a kiborulás oka…

  2. stali says:

    Rendszerint boldog vagyok, mert sokkal jobban szeretek örülni, mint szomorkodni.
    És szivesen adok belőle, akinek hiánya van, belecsomagolom! (Ha hagyja.)

  3. Ez most nagyon megdöbbentett!
    Elég rossz az is, hogy hánysz, de frászt kapok attól, ami a hátérben van, hogy kivel és mi baj van, ha ennyire fezaklatott.
    Amúgy én csendes boldogságban élek itt (egyenlőre), Vörös oldalán, egyszerű hétköznapi örömök teszik szebbé napjainkat, mint például egy szép naplemente, vagy egy ragyogó napsütéses reggel, madárcsicsergés, egy jó film amit a netről bányászok ki, egy jó hosszú séta. Mikor beüt egy-egy baj, itt vagy máshol, nekem a másik végem sinyli meg.
    Remélem kezelhető a helyzet ami miatt kivagy. :-((((((

  4. További felvidításhoz jelentem, hogy miközben blogokat olvasok és kommentelek, a fülhallgató egyik vége Artika oldalában, a másik vége a fülemben, és Csőrike októberi vendégszereplésének hangfelvételét hallgatom :-))

  5. Laura says:

    Teljesen biztonságban vagyunk. Aminek nem kis része, hogy mindig ott leszünk, ha kellünk oda vagy vissza. 🙂

  6. pudingos says:

    elsősorban NE aggódj!
    minden úgyis rendbejön, úgyis és kész!
    most nehéz, de lentről már csak felfele lehet menni….:)

  7. hosszu says:

    [csipkepitty](#10945071): [stali](#10945118): [csipikenyuszi](#10945237): [Vaszilisza](#10945326): Köszönöm a vidítást, különös tekintettel a kis örömökre 🙂

  8. hosszu says:

    [pudingos](#10945399): Nagyon remélem. Muszáj neki, ugye?
    Nem tudom megnézni a blogodat, ez miért van szerinted?

  9. reszegszamar says:

    Mindig boldog vagyok, amikor nem vagyok boldogtalan. Mindig!

  10. hosszu says:

    [reszegszamar](#10945972): 🙂

  11. pudingos says:

    [hosszu](#10945489):
    nem tudom….

  12. hosszu says:

    [pudingos](#10947038): Hm. Aztán láttalak, kommenteltem is, majd végképp eltűntél :((

  13. Csőrike says:

    Na, remélem nem késtem el… én is boldog vagyok és már nem is hányok (ehhez elég volt egy kevés vasárnapi szlovén bor ami még nem volt teljesen kiforrva, soha többet).
    KCs is boldog és a napocska is (nappal), meg a láámpa!! (este) és a soook csőrike a bokorban… ő ezt jobban elgyagyarászná neked, remélem nemsokára találkoztok megint:-)
    Csipikenyuszi, ez már több mint hízelgő!!! de azért jólesik:-)

  14. hosszu says:

    [Csőrike](#10955009): Ó, ezzel nem lehet elkésni, az ilyesminek mindig örülök 🙂 (Ha bárki bármikor meg akarja osztani, hogy boldog, ne kíméljen :))
    KCs meg különösen alkalmas arra, hogy boldogságot terjesszen maga körül, majd jól megbabusgatom, ha látom (és megcsavarjuk Timó orrát) 🙂

  15. [Csőrike](#10955009): Miért? Versenyen való részvétel nem vendégszereplés ? :-)))

  16. Csőrike says:

    Csipikenyuszi, én arra gondoltam hogy pont engem hallgatsz abból a nagy givecsből ami a neten hömpölyög, és ez nekem jólesik:-) Köszi!

  17. hosszu says:

    [Csőrike](#10967356): És nekem is elküldte vigasztalásul 🙂

  18. Örülök Csőrike, hogy jól esett neked. Én egyrészt nagyon kíváncsi voltam a hangodra, másrészt meglepően jól esett misét hallgatnom fülhallgatóval a fülemben, miközben blogokat olvastam. Mint nem praktikáns katólikus, úgy éreztem mintha a lelkemet kenegetnék. Ezentúl is bele-bele fogok hallgatni a műsorba, pláne ha szükségét érzem :-))))

  19. nehanyperc says:

    szerintem már sokkal jobban vagyok, mint akkor voltam, amikor Te ezt írtad…
    Egy Álom elszakadt, akkor, majd jön egy másik.
    Ma lenne az évfordulónk.. és mégis, azt hiszem, jól vagyok.És köszönöm, hogy vagy :-*

  20. hosszu says:

    [nehanyperc](#11426754): Nabakker, ezt betette a moderálandók közé, csak most találtam meg.
    Örülök, hogy jól vagy. És hogy nem csak rossz dolgok jönnek hirtelen és váratlanul 🙂

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s