Játék

1. Milyen irodalom tételt húztál az érettségin?

Balassit, mi mást. Mindig, minden vizsga- és versenyszituációban Balassit húztam, akit szívből rühellek. Azt hiszem, ezért is (meg a középiskolai magyartanárnőm miatt) adtam fel a magyar irodalommal kapcsolatos ambícióimat.

2. Ennek hány éve is?

Sooook.

3. Emlékszel a középiskolás ofőd nevére?

Emlékszem, persze, de nem érdemli meg, hogy leírjam. A Sztió fizikatanárnő volt, és ki nem állhatott. Soha nem bocsátotta meg, hogy nem voltam hajlandó fizikát tanulni, hogy nem voltam hajlandó a szüneteimet 300 “szorgalmi” fizikapélda megoldására pazarolni, versenyekre menni, vagy olyan szakra felvételizni, amihez reáltantárgyak kellenek, “pedig okos vagy” (mintha lenne összefüggés). Bűneim lajstromát gazdagították még a hupiszínű körömlakkjaim, valamint az, hogy nem mentem el rögtön érettségi után egyetemre. “Rontja a statisztikát”, panaszkodott jóanyámnak (a 36 fős osztályból csak ketten nem mentünk még abban az évben egyetemre). Az érettségi találkozónkon, amikor én is elmondtam, hogy mivel foglalkozom, és mi lett belőlem, végigmért, és lemondóan megjegyezte, hogy “úgy látszik, te mindig ilyen nehezen és kerülő utakon jutsz el oda, ahova akarsz”. Amiben tulajdonképpen igaza van, de a következő találkozóra már nem fogok elmenni.

4. OKTV?

Volt, de nem így hívták.

5. Milyen szakkörbe jártál?

Nem volt ilyen. Általánosban volt kórus, a Sztifő meg rendezett színdarabot (gonosz boszorkány voltam benne, naná), de mivel délután jártunk iskolába, nem sok idő jutott ilyesmire. Középiskolában meg szavalócsoportunk volt, tanár nélkül, saját kezdeményezésre. Csináltunk műsorokat jeles ünnepekre, meg “felléptünk” mindenféle iskolához kapcsolódó rendezvényen.

6. Hányas, és milyen nevű úttörőcsapatban voltál pajtás/cserkész/ministráns?

Úttörőcsapatban ministráns? 🙂 Nem volt neve, a számára meg már nem emlékszem.

7. Mi volt a tisztséged az őrsödben?

Majdnem beírtam, hogy semmi, de Csipkepitty felkavarta emlékeim ködét, talán voltam osztagparancsnok. Mindenesetre volt szép sárga zsinór az egyenruhámon, meg “élpionír” jelvényeim.

8. Mi volt a legmaradandóbb emléked egy osztálykirándulásról?

Mindenképpen az, amikor megcsúsztam a hegyről lefelé az utolsó pár méteren, és beleestem egy csalánbokorba. További helyezettek: amikor nagyon kellett pisilni (ez egy visszatérő motívum az életemben), de tömve volt a vonat folyosója, és különben is, engem úgy neveltek, hogy vonaton és állomásban nem pisilünk, jó okkal. Amikor megérkeztünk, már fájdalmaim voltak, de nem vártam a villamosra (Másik Városban, főleg abban az időben, az ember akkor szállt villamosra, ha ráért, ha sietett, akkor gyalog ment), inkább összeszorított térdekkel legyalogoltam a távot hazáig, valahogy a negyedikre is felmásztam, ráfeküdtem a csengőre, majd ajtót nyitó atyámat lendületesen félretolva az útból, amúgy hátizsákosan megrohamoztam a vécét. No meg az, amikor egy hetet töltöttünk a hegyekben egy nyaralóban, és akkor derült ki először számunkra, hogy ha sok lány sok időt tölt egy helyen összezárva, akkor szinkronizálódik a havi ciklusuk. A fiúk azért jókat kirándultak, és jókat röhögtek rajtunk.

9. Milyen fakultációra jártál?

Nem volt nálunk ilyen, mint ahogy emelt szintű érettségi sem, de PW jóvoltából legalább már tudom, mi az. Matek-fizika tagozatos osztályba jártam, heti nyolc órában tanultam mateket és heti hatban fizikát (maga volt a pokol), 9-be és 11-be is felvételizni kellett, egyenérettségi volt matekből, fizikából, magyarból és az ország nyelvéből. Versenyek előtt viszont két hétig legálisan nem kellett órákra járnom (az mínusz 16 óra matek és 12 óra fizika), ennek jelentős ösztönzőereje volt.

10. Előfordult, hogy kirúgtak valamilyen suliból?

Nem, de már akkor is izgalmas életem volt, ezért négy különböző általánosba jártam két különböző városban, és négyszer váltottam közben iskolát (nem, nem elírás).

11. Ki volt az általános iskolás nagy ő?

Egynégyben a PÁ, akibe már a bölcsiben is szerelmes voltam, és amikor megtudtam, hogy más lányokkal is kacérkodik, megkíséreltem leharapni az orrát. Majdnem sikerült. A dadusok még épp időben szedtek le róla, de még napokig plezúrok voltak az orra körül. Óvodában a kabátomat lopta el, és csak úgy akarta visszaadni, ha adok neki “nyálas puszit, amilyet a tévében látott”. Adtam. Általánosban a karját törtem el (akkoriban igen szenvedélyes nő voltam). Aztán öt-hatban a VZs. Ő vékonydongájú volt, örökmozgó és csintalan, én kövér, szemüveges, pattanásos és stréber (és ennek megfelelően gátlásos). Már akkor is a link pasikra buktam. Akármeddig el tudtam nézni, ahogy focizik a suliudvaron. Hozzá kapcsolódik az első olyan történet is, amelyben kiderül, hogy akárki is van ott fenn, egészen sajátos a humorérzéke.

12. A leggázabb poszter a szobád falán?

Csillagtérkép “When God created men, She was only joking” felirattal.

+1. Aztán intő, bukás volt-e?

Még soha nem buktam meg semmiből, bár kémiából többször álltam kettesre (ötös volt az átmenő jegy), de félév végére hajlandó voltam megtanulni az anyagot. A tornatanár meg lehúzta a magaviseletjegyemet, mert nem jártam órákra. Végig fel voltam mentve, a testnevelés meg nulladik órában volt, de ő valamiért azt képzelte, hogy tornacuccba öltözve ott kéne ülnöm a pálya szélén, amíg a többieket terrorizálja, és fenyegetőzött, hogy nem hagy leérettségizni.

Továbbküldöm Astridnak, mert ő eddig kimaradt a szórásból, Dilisdejónak és a Gyereknek, ha van kedvük megcsinálni, és Morrinak, mert hátha akkor ír végre valamit 🙂

Advertisements
This entry was posted in Uncategorized. Bookmark the permalink.

5 Responses to Játék

  1. hurrá, hurrá, megcsináltad! 🙂

  2. hosszu says:

    [postmodernystka](#10985048): Meg, meg, köszi, hogy erre dobtad 🙂

  3. morri says:

    Igenisértettem! 🙂
    A “pedigokosvagy” ismerős, a fősulin egyszer ezért húzott meg a mindenki által csak Maminak nevezett kedves idős analízis tanárnő. Mert hogy ez lehetne akár hármas is, de én olyan okos kislány vagyok, hogy tanuljam már meg rendesen.

  4. dilisdejo says:

    megcsinálom, köszönöm!!!:)

  5. hosszu says:

    [morri](#10987480): Bezzeg aki buta, de igyekszik, azt értékelik, ilyen ez 🙂

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s