A női gondolkodás bonyolultságáról

Történt pedig, hogy Mosolygólánynak ellopták a gépét, és én kölcsönadtam neki egy régebbi darabot, amit már nem használok, főleg mióta Samu megvan. Ezt a gépet még valamikor S.E. (Samu Előtt) újrarakta Ex, amikor épp az asztali gépem nem működött (a számítógépek tömeges gyengélkedése nálam mindennapos jelenség), valamin viszont dolgoznom kellett, ugye. Ex férfi és informatikus, ezért az első dolga volt, hogy jelszavas fiókokat hozzon létre, mert a biztonság mindenek előtt való. Én lány vagyok és bölcsész, ezért meggyőződésem, hogy ha valaki ellopja a gépem, az úgyis okosabb, mint én, és pillanatok alatt feltöri, a jelszó tehát csak arra való, hogy elfelejtsem, és megkeserítsem vele a saját életemet.

Ez ma be is igazolódott, amikor Mosolygólány felhívott, hogy bocsi, jelszavas a gép, én meg több buszmegállón keresztül diktáltam neki a lehetséges jelszavaimat, kezdve a legegyszerűbbekkel, és haladva a bonyolultabbak felé (az igazán titkosakig szerencsére nem jutottunk el, de nem tartom valószínűnek, hogy az igazán titkos jelszavaimat egy itthoni gépre pazarolnám). Már majdnem úrrá lett rajtunk a kétségbeesés, amikor leesett, hogy van egy Admin fiók is a Hosszu mellett, úgyhogy megpróbálkoztunk ezzel is – Ex legegyszerűbb jelszavával. Működött.

A dolog tehát részleges hepienddel zárult, mivel a volt pasijaim logikáját a jelek szerint jobban ismerem, mint a sajátomat. Mosolygólány búcsúzóul sok sikert kívánt nekem ahhoz, amikor majd a saját fiókomba szeretnék belépni.

 

Advertisements
This entry was posted in Uncategorized. Bookmark the permalink.

7 Responses to A női gondolkodás bonyolultságáról

  1. Egyszer én is jól meg fogom járni, fejben tartom a jelszavaimat, aztán néha van olyan, hogy a gép hirtelen rákérdez és akkor jövök rá, hogy uramisten, fogalmam sincs mi volt az. Ilyenkor általában jelszócserét kérek és sűrű szitkozódások közepette végzem el a formaságokat- Aztán még meglepi is van, pédául a yahoo, ugyanis a jelszócsere után is megtartotta a régit is, és most az a helyzet van, hogy csúnyán rámszól mikor be akarok menni a leveleimet megnézni, mert az egyik az egyik jelszóval indul be, a másik meg természetesen a másikkal. De a mess az kinyilik mind a kettővel. Olyan is van, hogy újból be kell iratkozzak, mert sehogy sem jut eszembe és le sem írtam sehová. Pedig vettem külön kis noteszt erre a célra, hogy hasonló esetekben szépen külön le legyen írva mnden.
    Hát ez van.

  2. Mosolygólány says:

    Nana, én is bölcsész és nőnemű, és a gépemet jelszavazom. Nem azért, hogy elfelejtsem, hanem mert fő a biztonság. Na, most azért nem jártam vele rosszul. Kiszámoltuk, valami nyolcvan x millió variáció az egyhez az esélye, hogy megtalálják a megfelelő kódot hozzá. Lehet gyakorolni 🙂

  3. hosszu says:

    [Mosolygólány](#11088811): Öröm az ürömben 🙂

  4. Csak nehogy dühében földhöz vágja :-((

  5. Mosolygólány says:

    Az a gép kb. annyit ért már, hogy földhöz lehessen vágni, csak az adatok pótolhatatlanok számomra. Ez itt a baj. 😦 Azt hittem engem ér a megtiszteltetés, hogy földhöz vághatom és meg is taposhatom, mert már nagyon megérdemelte volna, de na. Most azért hiányzik. 😦

  6. [Mosolygólány](#11091295): hát persze, a legkisebb emléked is ha odavész, pótolhatatlan. :-((
    Volt nekünk is olyan, hogy elromlott a gép, teljesen, és benne maradt minden, aztán Vörös hetekig másolgatta a merevlemezéről át az adatainkat meg a fényképeinket, de oda is veszett egy része.Remélem azért megkerül valamikor. :-))

  7. Mosolygólány says:

    [csipikenyuszi](#11091411): Én már nem bízom abban, hogy előkerül. Ha igen, akkor örülök neki, de eltelt két és fél hét, a csaj felszívódott. Bár fejlemények vannak, tegnap sikerült érdekes ismeretséget kössek, ígéretet kaptam, hogy megpróbálnak utána járni a csajnak, de ez majd kiderül.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s