Monthly Archives: October 2011

Mert még én sem úszhatom meg mindig, hogy ilyesmit is csináljak, de bízzátok csak rám, hogy egy gombfelvarrást is elbarmoljak. Szerencsére a nadrággal kezdtem, azon kevésbé látszik, és a kabátot hagytam utoljára, az ujjamat meg úgysem nézi senki. Ehhez képest … Continue reading →

Ha a Sors egy kicsit kegyesebb lenne hozzám, ma elmentem volna kirándulni, holnap pedig elutaznék bugyogni, valamivel jobb körülmények között, mint amikor tavaly júniusban próbálkoztam ugyanezzel, mert lehet, hogy nincs sokkal melegebb, de legalább az eső nem esik. A Sors … Continue reading →

“Elhangzott a bűvös szó: Anyám, látlak!” Aki írta, megkönnyezte. És most én is. Huhh.

Mai beszélgetésünk egyik vadhajtásaként megosztottam Csipkepittyel, hogy szívem szerint mit válaszolnék imádott tanítványom levelére. Miután kiröhögte magát, azt mondta, hogy a kissé átalakított Shakespeare-idézet szerinte megfelel a célnak, de azt, hogy madafaka, mégis inkább hagyjam ki belőle.

Nem is az én húgom lenne, ha több – példás lelkierővel viselt – szemműtét és többhétnyi infúzió után nem egy sima vérvételtől borult volna ki.

Nem tudom eldönteni, hogy röhögjek vagy megijedjek attól, hogy ha megmosom a hajam, idegen férfiak dalra fakadnak az utcán. De úgyis mindjárt itt a sapkaszezon, tavaszig meg lesz időm eldönteni, beszerezzek-e egy hidzsábot.

Kicsit meg voltam sértődve a yahoora, mert mi az, hogy rákényszerít engem a legújabb verziójára, majd akkor haladok a korral, ha én akarok, köszönöm szépen. Aztán verekedtünk három napot az új levelezőrendszerrel, és be kellett látnom, hogy tényleg gyorsabb, okosabb, … Continue reading →

A diákjaim finoman jelezték, hogy adhatnék esetleg több házit, mert ez így kevés. Miközben elkerekedett szemekkel kapkodtam levegő után, mert nekem ilyet még soha nem mondtak a pályafutásom alatt (tök bocsánatkérően szoktam házit küldeni, amiért egy választható órára ennyit kell … Continue reading →

Hangyák. Kicsik. Az akácmézemben. Szerencsére csak a felszínén. Ötletek, valaki?

Kezdem magam úgy érezni, mint kórus egy görög sorstragédiában, csak állok, nézek és jajongok. Persze ez sokkal jobb, mint nevezett sorstragédia főszereplőjének lenni, de szeretném mégis inkább vissza azt a kicsit konfúz, de nagyon szórakoztató revüt, ami általában az életem.