Amelyben a Sors finoman értésemre adja, hogy mozdítsam meg végre a seggem

Mármint képletesen, mert ami a fizikai valóságot illeti, a szóban forgó testrész bizonytalan ideig tovább laposodik a székben.

Először az történt, hogy mégsem sikerült bebuknom a határidőmet, bár én mindent megpróbáltam mert kaptam rá haladékot anélkül, hogy kértem volna. Aztán az elmúlt félórában, miközben gyanútlanul készülgettem az óráimra, beesett még két hasonló. Úgyhogy most négy határidő vár rám a jövő hét végéig, a magam által kijelöltek mellett.

A Sors bizonyára csak jót akar, és abban a hiszemben cselekszik, hogy én szeretem, ha történnek körülöttem a dolgok. Csak most épp nem viselem jól az ilyesmit, és csak azért nem hatalmasodik el rajtam a kétségbeesés, mert nem tud érvényesülni az álomkór mellett. Nem mondom meg, hogy hány órát voltam ébren tegnap, de ehhez képest ma sem vetett szét az energia. A reggeli bénázásaimról már írtam eleget, nos, ma ebben is sikerült szintet lépni, amikor a hűtőt nyitottam ki a vécéajtó helyett.

Speedet kéne szednem, vagy mittudomén.

Advertisements
This entry was posted in Uncategorized. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s