Az fogcsikorgatásrul 2

Először arról akartam posztot írni, hogy a január a legkegyetlenebb hónap. Aztán úgy február másodika táján már arról, hogy a február az. Aztán úgy döntöttem, hogy eh, mindegy, ilyen lesz ez az egész félév (jó esetben). Január elsején végül nem dolgoztam, de a végeredmény szempontjából akár dolgozhattam is volna, amúgy meg jól tettem, mert azóta sem volt pihenőnapom.

Az úgy kezdődött, hogy fordítottam száz oldalt (jó, szellős száz oldal volt, de akkor is). Aztán jött a bürgüncfalvi száműzetés, de azt már tudjátok. Azóta meg az egyik kezemmel lektorálok, a másikkal ügyintézek, a számmal tanítok (néha ordítok is vele, amikor nem hall senki), és közben valahogy a Sárkány darabjait is elrendeztem ízlésesen egy ezüsttálcán (még két szál petrezselyem ide, egy citromkarika oda, ezt a kilógó cafatkát meg lenyisszantjuk), hogy betalicskázhassam az illetékes Sárkányügyi Hivatalba (a Hivatal különben úgy tájékoztatott, hogy manapság inkább gurulós bőröndben szokták beszállítani a sárkányhullákat, ami Csipkepitty szerint igen bölcs ötlet – ő még emlékszik a véraláfutásaira). A továbbiakban pedig minden a fejemre fog dőlni, reménykedjünk, hogy még mindent időben elkapok.

Ehhez képest mostanában egyre többen kérdezik, hogy mit fogok csinálni, ha már nem lesz a Sárkány (bruhaha), illetve figyelmeztetnek, hogy ürességet fogok érezni. Úgy tűnik, titokban a Sors is az üresség miatt aggódik, mert még ki sem vonszolták (gurulósbőröndözték & cetera) a Sárkány tetemét a színről, ezért még ki sem mondhattam, hogy végre lesz egy nyaram, amit nem írással töltök, amikor kiderült, hogy… nos, de.

Asszem, örülünk.

Advertisements
This entry was posted in Uncategorized. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s