Té mínusz kettő

Még nem bolondultam meg, mert tegnap este vendégek voltak, és egy másik barátnőm is átszaladt kartondobozokért, úgyhogy kellemesen lefoglaltam magam azzal, hogy vacsorát adjak, reggelit adjak, dobozokat hajtogassak, tiszta ágyneműt keressek, és borozzak az erkélyen (Csipkepitty már csütörtökön javasolta, hogy takarítsam ki a Szobát, mert az majd leköti a gondolataimat, de annyira azért nem vagyok elkeseredett). Holnap reggel pedig érkezik Jóanyám, aki a Sárkány halotti toráért felelős, és onnantól ismét felpörögnek az események. De ma este vékony cérnán táncolok a szakadék fölött.

Viszont legalább az arcom visszahúzódott a normálisnak nevezhető állapotába. Ugyanakkor. Aki régebb óta olvassa a blogot, tudja, hogy mennyit kínlódtam tavaly és azelőtt a sántikálással. Részeg Szamár egyszer megkérdezte, hogy mi az, ahova ennyire nem akarok menni, és akkor gondolkodtam el először azon, hogy talán mégis az agyammal van gond, nem az ízületeimmel. Ezt alátámasztani látszik, hogy mióta ideiglenesen megszabadultam a Sárkánytól, nem volt ilyen problémám, ülő életmód ide vagy oda.

És persze hogy most megint lesántultam.

Advertisements
This entry was posted in Uncategorized. Bookmark the permalink.

9 Responses to Té mínusz kettő

  1. fűzfavirág says:

    Hajrá, hajrá! Meg drukk, drukk!
    Kell két üveg pezsgő? Maradt a tegnapi buliról…

  2. perenne2 says:

    Szeretnék újra bridzselni, de már elfelejtettem 😦 Na jó az alapokat nem, de több, mint 30 éve nem játszottam 😦

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s